Ká
helyes, akkor szeretettel meghívlak egy csendes sírdogálásra a net előtt szilveszterkor
lehetőleg a röhögéstől

Saját alkotás. ^^

Nem vagyok oda a kötelező bulizásért. Ha aközött kell választanom, hogy Kával kockulok vagy pedig fizetek azért, hogy sok becsípett/részeg ember között ücsörögjek egy számomra ismeretlen zenekart hallgatva egész este, akkor itt nincs is kérdés.

Ugyan a cikkek-magazinok színvonala minősíthetetlen legtöbbször, vannak igen fura tagok, de a lényeg, hogy mi jól elszórakozunk. Profildobálással is...

Nem olyan régen találkoztam egy emberrel, akit évek óta nem láttam. Ez a személy egyidős velem, nem is magasabb, mégis, valamiért mindig magam fölé helyeztem gondolatban, mintha ő nálam jobb lenne, más szinten van.
Talán lenézéssel is rásegített erre az érzésre, de nem mernék rá megesküdni, hiszen tényleg régen volt.

És mi történt a viszontlátásnál?
Semmi. Semmi az ég világon. Nem voltak olyan gondolataim, hogy ez a személy felettem áll, hogy húzzam össze magam, hogy csak egy kis csökevény vagyok.


Elgondolkoztam, volt-e valaha alapja ennek az érzésnek. Teljes egészében csak az én képzeletem műve volt a dolog? Tény, az illető figyelemreméltó megjelenésű human being, de ennek a ténynek nem feltétlenül kell lepofozni az önbizalmamat.

Az eset hatására átértékeltem az összes emberi kapcsolatomat.
Mi vagyok én az ő szemükben? Mik ők számomra? Biztos, hogy így kellene viselkednem velük?
Nézőpontok, kialakult képek. Viszonyulások.

Friss élmények, hujuj~

ALÁBAK.

Szóval, megláttam ezt a mangát. A borítókép nagyon tetszett (azokalábak), meg is lestem nagyjából miről szól, aztán megjelöltem, hogy elolvasnám. Egyszer neki is kezdtem, de az SS karaktere annyira kis szánalmasnak tűnt, hogy pár oldal után feladtam, mondván, nekem nem ez kell. (Később persze kiderül, hogy egy manipulatív dög.) Aztán karácsony előtt mégis újra nekiestem...

Maga a történet itt.

A rajzolás hibátlan, én igazán válogatós vagyok ebben is, de tényleg megszerettem (azokalábak). Kapunk egy hibbant, de nagyon szerethető társaságot és olyan hosszú neveket, hogy sokadszorra is nehéz őket kisilabizálni.
Eddig nem  lenne semmi gond.
De ez a manga S, egy szadista, aki kitépi a szíved bánt. Persze ott volt elrejtve a dráma jelző Addictson, de az nem jelenti feltétlenül azt, hogy ennek a műnek szívtranszplantációt kell rajtam végrehajtania rám kell támadni. Vagy mégis?
Igazából well played, nagyon ügyes a szadista mangaka. Ahogy végigkövetjük az awkward kislány (azokalábak) szocializálódását, beilleszkedését, egész szórakoztató. Később kapunk ízelítőket a többi karakter múltjából és jelenéből, megszeretjük a kis bolondokat. Majd a drámai vallomás után mintha rejtegetné előlünk a galambocskák kapcsolatát, a mellékszereplőket (mennyire "mellék"?) mutogatja, get satisfied. AND THEN.
Lesz egy nagy WTF rész, ami lehet csak nekem volt annyira WFT, hogy a Wikit is fel kellett túrnom, de nem is igen volt kedvem megfejteni az angol szöveget a végére. Amikor kitisztult a kép, a hangulat "Could you please just go and fuck yourself?" lett. Nem. Egyszerűen nem. Nem és nem.


Én annyira beleéltem magam, hogy ez nekem jó lesz. Hogy szórakoztató, megható, az, amit akarok. És nem. Mondjuk a Vampire Knighttal is szépen megszívattam magam, de ezek után tényleg nem fogok dráma közelébe se menni, ha nem muszáj.
ITT olvashatod angolul.

Boldog karácsonyt! Kellemes ünnepeket minden ismerősömnek! 
Ez dől fészen, ez dől blogokon. Hotdogra fel se merek nézni.
És ott állok én a cukormáz közepén, azzal, hogy FUCK NO.

Igazság szerint nincs különösebb bajom az ünneppel. Két napot még én is kibírok a családommal összezárva, jókislányt játszva, sütit zabálva.wsssssssssssssssssssssssssv Tehát túlélem, de nem szeretem.

Megyek bejglit enni. Meg Igazából szerelmet nézni.

"Laura! Ez az irónia nem fér bele!" - írta töritanárom a héten a témazáróm esszé részéhez.

Nem voltam valami kedves IV. Bélával, ez tény. A tanár emellett közölte, hogy egy ironikus költő veszett el bennem. Dorombolt az egóm, ahogy szokták volt mondani Ká által.
A többesszám itt nagyon is helyénvaló, hiszen Vé barátosném Facebook profiljánál az oldal teljes nyugalommal jelzi, hogy 3 darab közös ismerősünk van és mégis csak a Skizophrenia néven is ismeretes hölgy szerepel ott.

Egyébiránt nem ez a legjobb időszaka életemnek és ez csakis az én hibám. Bár belegondolva, kötve hiszem, hogy olyan csodás lenne akkor, ha nem rontok el mindent. Hajjajjj...
Küzdök, küzdök, de van, ami legyűrhet.

Random kép a "Poén" mappából. Mindig visítok, ha meglátom. Ká mutatta.

Semmi kreatív körítés: Péterfy Boriék Facebook oldalán láttam a linket, meghallgattam, megszerettem.
Egyébként hangulattól függően dobálom ki ezeket a zenéket, semmiféle logikus sorrend nem fedezhető fel benne.

A napokban jó későn értesültem arról, hogy a Thrillion kereken tíz év után bezárja kapuit.

Ennek a ténynek igazság szerint nem kellett volna annyira megérintenie, mint tette, lévén, hogy évek óta közelében sem voltam az oldalnak. Idegenek pedig ne tolakodjanak be a személyes terembe, mert az arcomra fagy angyali mosolyom.
Mint ahogy ettől a kreatívan felépített világtól elvárható, nem csak bedobták, hogy két hetetek van játszani, aztán szevasz, hanem szépen megszervezték, beleszőtték a fő történetszálakba az efféle elmúlást. Regisztrálni egy ideje nem lehet, kiosztottak egy nagy adag tapasztalati pontot és megnövelték a karakterek élettartamát, hogy még utoljára kiélhessék magukat és egy szülinapi-/záróbulit is szerveznek.


Tíz év alatt nyilván kialakult egyfajta kötődés az oldal iránt mind üzemeltetői/fejlesztői szempontból és bizony a játékosok részéről is. Utóbbira élő példa vagyok, hiszen már semmi nem rémlik a karaktere(i)mről és talán összesen kétszer írtam a fórumba - mégis, a fekete-narancs színvilága még a mai napig megdobogtatja a szívem.
Ebből is adódik, hogy a búcsút nem lehet véglegesen kijelenteni: még lehet egy harmadik verziója a Thrillion világának, egyszer, majd, talán.

Hogy miért kalandozom most Távolrévben lelkileg? Egyszerű a történet.

A rozoga létrán lassan, óvatosan felkapaszkodsz a padlásra. Az ablakon bevilágító déli fény szemeidbe hasít és ahogy vakon lépdelsz előre, felzavarod a hosszú évek alatt felgyűlt port. Köhögve botorkálsz egy masszívabb kinézetű doboz felé, megpihensz mellette a padlón. Észreveszed, hogy kilóg belőle kedvenc kiskori takaród egy része. Kíváncsiságból felemeled a kartontetőt, belenézel és elveszel az emlékek között...
Minden visszajött. A Martion, a Tornerans, a Thrillion, az ég szerelmére, még a Nezabar is!

20 oldalú dobókocka.

Sosem voltam igazi szerepjátékos, néhány fórumon ténykedtem szépen csendben, ennyi az egész. És mégis, rengeteget kaptam ettől a világtól.
Sok-sok szép élmény, jó pillanat, egy karakter, akit sosem felejtek el. Fejlődött a fantáziám, a helyesírásom, talán szocializálódtam picit és nem utolsó sorban szereztem két életreszóló barátot, akikkel szintén volt egy kis fórumkezdeményünk, még a (h)ősidőkben.
Milyen más játék ad ennyit, amit félgőzzel, de teljes szívvel játszol?

Vicceskedtünk.

eL
találtam egy értelmes csajt dogon
eLképesztő

Ká
most csak Kábítasz?

eL
Véletlenül nem

Ká
eSetleg hallucinálsz?

eL
Példa még nem volt ilyenre

Ká
Jézusom


Később egy nagyon hosszú, kidolgozott horoszkópot találtam a neten, meglestem a sajátomat, majd elfajultak a dolgok...

eL
megnézném a kettőnk szerelmi életét
de egyszerűen mindig elfelejtem, mi a horoszkópod
nézd el nekem lécci

Ká
semmi baj, mert nem is jó rám egyik sem
nyilas
de mindig megnézem a skorpiót ha a nyilas nem jön be
fél órával előbb skorpió lettem vón'

eL
ellentmondásos kapcsolat, kevés öröm, mert a nyilas túl lelkes, fanatikus
skorpióval heves, szenvedélyes a kapcsolatunk
válassz

Ká
fanatikusan szenvedélyesek leszünk

eL
rendben cica

Ká
*vinnyog*

eL
*szevedélyesen vinnyognak együtt*

Ká
*DEAD*