A napokban jó későn értesültem arról, hogy a Thrillion kereken tíz év után bezárja kapuit.

Ennek a ténynek igazság szerint nem kellett volna annyira megérintenie, mint tette, lévén, hogy évek óta közelében sem voltam az oldalnak. Idegenek pedig ne tolakodjanak be a személyes terembe, mert az arcomra fagy angyali mosolyom.
Mint ahogy ettől a kreatívan felépített világtól elvárható, nem csak bedobták, hogy két hetetek van játszani, aztán szevasz, hanem szépen megszervezték, beleszőtték a fő történetszálakba az efféle elmúlást. Regisztrálni egy ideje nem lehet, kiosztottak egy nagy adag tapasztalati pontot és megnövelték a karakterek élettartamát, hogy még utoljára kiélhessék magukat és egy szülinapi-/záróbulit is szerveznek.


Tíz év alatt nyilván kialakult egyfajta kötődés az oldal iránt mind üzemeltetői/fejlesztői szempontból és bizony a játékosok részéről is. Utóbbira élő példa vagyok, hiszen már semmi nem rémlik a karaktere(i)mről és talán összesen kétszer írtam a fórumba - mégis, a fekete-narancs színvilága még a mai napig megdobogtatja a szívem.
Ebből is adódik, hogy a búcsút nem lehet véglegesen kijelenteni: még lehet egy harmadik verziója a Thrillion világának, egyszer, majd, talán.

Hogy miért kalandozom most Távolrévben lelkileg? Egyszerű a történet.

A rozoga létrán lassan, óvatosan felkapaszkodsz a padlásra. Az ablakon bevilágító déli fény szemeidbe hasít és ahogy vakon lépdelsz előre, felzavarod a hosszú évek alatt felgyűlt port. Köhögve botorkálsz egy masszívabb kinézetű doboz felé, megpihensz mellette a padlón. Észreveszed, hogy kilóg belőle kedvenc kiskori takaród egy része. Kíváncsiságból felemeled a kartontetőt, belenézel és elveszel az emlékek között...
Minden visszajött. A Martion, a Tornerans, a Thrillion, az ég szerelmére, még a Nezabar is!

20 oldalú dobókocka.

Sosem voltam igazi szerepjátékos, néhány fórumon ténykedtem szépen csendben, ennyi az egész. És mégis, rengeteget kaptam ettől a világtól.
Sok-sok szép élmény, jó pillanat, egy karakter, akit sosem felejtek el. Fejlődött a fantáziám, a helyesírásom, talán szocializálódtam picit és nem utolsó sorban szereztem két életreszóló barátot, akikkel szintén volt egy kis fórumkezdeményünk, még a (h)ősidőkben.
Milyen más játék ad ennyit, amit félgőzzel, de teljes szívvel játszol?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.