Érzem, hogy már van egy gasztroblog ezzel a címmel.Alapjáraton annyi közöm van a konyhai alkotómunkához, mint a legtöbb lusta kamasznak: egy tisztességes tükörtojást bármikor összedobok. Ez alapjáraton szerintem nem jelent semmit, hiszen anyukám tudása is ennyi volt, amikor…
Tegnap megesett a sokadik első nap, de még mindig nem az utolsó. Az idei év eddig minden szinten szívásnak ssszztűnik, erőltetett alliterációkkal nem tudod feldobni a dolgot, Laura, add fel.Tehát hiába is esett ki idénre legalább öt órám, lett helyette háromfajta másik, két…
It's been so long
Címkék: zene summer hunglish Helyzetjelentés what. FUCKNO youaresofunny
2013.08.28. 07:26
Már július végén tudtam, hogy a Várban annyira leszek aktív egy jó hónapig, mint vízihullák karácsonyi partikon, így nem erőltettek a dolgot. Éppenséggel semmit se erőltettem. Ahelyett, hogy haszontalan, ámbár felettébb értelmetlen irományokat gyártottam volna, mit műveltem e…
Értelmes ember mit művel ilyenkor? Alszik.Laura mit művel ilyenkor? Hát mindent, csak nem alszik.Kezdjük is az elején: szeretem a hajnalt, a korán reggelt. Minden csendes, nyugodt, szépek a fények. Ellenben korán kelni utálok.Még szerencse, hogy korán feküdni is.Az alvási szokásaimba…
Emlékszem, öt éves koromban kijelentettem, hogy én soha nem fogok megtanulni olvasni. Ez akkoriban történt, amikor nővérem rá volt függve a Harry Potter sorozatra, késő éjjelig fent volt, csak úgy falta az oldalakat, pedig ő sem volt több nyolcnál. Ugyanez a varázslóvilág…
- Lehetnél udvariasabb.- Méghogy udvarias...- Ez egy nagy hasznos jelenség. Megakadályozza, hogy két ember jobban sérüljön egymás miatt, mint az szükséges vagy akár a napodat is bearanyozhatja.- Csak egy bizonyos pontig hasznos.- Nyilvánvalóan.- De mégis, hol van az a pont? Meddig van…
Csillagszóró - nosztalgia edition
Címkék: maffia hajnal nosztalgia bölcsesség szeretés fáradás fail vicceskedés sziporka Jé Ká beszédrészlet Vé Csillagszóró what. soclever youaresofunny Cryaotic yaaay pastme
2013.07.13. 07:13
Valamiféle Csillagszóró lesz fénykorunkból a régi szép msn-es időkből. Sokkal inkább nosztalgia, semmint nevettetés, but whatevö'.eL: kurvára aludnom kéne~Ká: takarodj aludnieL: nyem.túl jó a manga.Ká: azonnal ittmaradsz nem mehetsz sehova.eL: imádlak.Dehhhogy voltam már akkor is…
The vintage Italian
Címkék: sorozat kép könyv személyes szössz summer vicceskedés sziporka DIY Helyzetjelentés Flynn Ká Vé what. madebyWildturkey yaaay
2013.07.09. 15:20
Az első kép, amit kidob a Google erre a kifejezésre:Mi piace questo - igen, gúgliztam ezt is.A rémesen kreatív cím ellenére ez a poszt megintcsak a Helyzetjelentések közé tartozik, mert ha már újra írom őket, akkor miért ne írjam hetente miért ne. És mint azt a főkritikustól,…
- Legyél a feleségem.- Nocsak. A sárkányt legyőzted már?- Talán te vagy a királylány?- Nem, csak a helyettese. Szegény erősen rövidlátó és nem találta a szemüvegét, amikor kiválasztott engem. Amúgy csak az ingyenmuffin miatt jelentkeztem erre az állásra.
Memento mori
Címkék: latin bölcsesség szössz ööö észosztás sziporka Ká beszédrészlet what. nyelvproject
2013.07.01. 12:48
Ez a szösszenet is régen kezdődött.Zagyvai Gábor blogján kalandoztam évekkel ezelőtt, még kiscsikó koromban, amikor megláttam ezt a képet.Memento mori. Tetszett a hangzása, egyébként is kedvelem az alliteráló okosságokat, de nem néztem utána a jelentésének és eredetének.…