Kreatívabbat is lehetne várni a cím alapján, de most a The Doors nevű, legendás együttesről írnék.
60-as évek Amerikája. Hippi mozgalmak, drogok és pszichedelikus rock. Ezekben az időkben élte fénykorát a banda, mielőtt Jim Morrison, az ikonikus frontember csatlakozott volna a 27-esek klubjához.
Nem óhajtom bemásolni Wiki barátnénk anyagát, inkább elregélem az érdektelen, személyes részt.
Freddy Mercury születésének (vagy halálának?) egyik évfordulóján történt, hogy megszületett bennem az elhatározás: ezen a napon én márpedig csak jó, néhány évtizeddel ezelőtt született és ismertté lett zenét vagyok hajlandó hallgatni. Semmiféle rádióból ömlő populáris szennyre nem vagyok most kíváncsi. Értéket nekem!
Ezzel a lendülettel be is vetettem magam Youtube-ra. Kezdésként stílusosan Queen, majd Janis Joplin, két gramm Jimi Hendrix... Kis idő elteltével észleltem egy biztató videót, amit az oldal megjelenített az ajánlatok között; The Doors - Light my fire. Talán halványan felderengett tudatomban, hogy igen, ez az együttes is ahhoz a hangulatos korszakhoz tartozik, melyet én sosem élhettem meg, de azon a szép napon felidézni igyekeztem. Meghallgattam hát a számot, ezzel pedig egy új, jó eséllyel örök szerelem kezdődött.
Pé
ez kurvajó
csak elchillelődök tőle
a doorstól mindig folyékonnyá válok
és szép lassan
lefolyok
eL
folyékony állapotban készültek a számok is szerintem
Sokat gondolkoztam azon, mégis melyik számukat illesszem be ide, végül egy egész lejátszási lista mellett döntöttem.
Persze utánanéztem bandának és külön Jimnek is. Ilyen érdekes dolgokat találtam:
"Innen szerintem minden fontos részlet ismert: szövegíróként, zenészként, énekesként és költőként generációjának egyik kultikus alakjává vált, s az általa felmutatott példa keresletnövelő hatására marijuana- és kokain-dílerek százai cserélhették le a tervezettnél sokkal hamarabb Mustangjaikat és Chevroletjeiket egy-egy újabb évjáratra." - Csurtusék utaznak
Ezt olvasván határoztam el, hogy meglátogatom a Gyíkkirály sírját egy szép napon.
"A rock elsőosztályú istene, a Gyíkkirály, Mr. Mojo Risin, az (állítólag csodálatos) hatvanas évek egyik szimbóluma, a szabadszerelem-nemzedék megtestesülése – megannyi jelzős szerkezet, melyek mögött ott lapul ez a vékony, borzas, előszeretettel testrefeszülő bőrnacit és minimum visszataszítónak minősíthető derékszíjakat viselő srác, azokból a boldog békeidőkből, amikor előadás közben (minden különösebb kockázat nélkül) rá lehetett gyújtani akár a színpadon is, és senki nem ellenőrizte, hogy pontosan mit is tartalmaz az a cigaretta." - Konspirációs teóriák
Természetesen nem kedvelheti mindenki a Doors-t, de én újra és újra bele tudok szeretni a zenéjükbe. Egyszer meg is kérdezték tőlem, melyik együttest választanám, ha hátralévő életemben csak egyet hallgathatnék. Nos, a válaszom talán egyértelmű.
60-as évek Amerikája. Hippi mozgalmak, drogok és pszichedelikus rock. Ezekben az időkben élte fénykorát a banda, mielőtt Jim Morrison, az ikonikus frontember csatlakozott volna a 27-esek klubjához.
Nem óhajtom bemásolni Wiki barátnénk anyagát, inkább elregélem az érdektelen, személyes részt.
Freddy Mercury születésének (vagy halálának?) egyik évfordulóján történt, hogy megszületett bennem az elhatározás: ezen a napon én márpedig csak jó, néhány évtizeddel ezelőtt született és ismertté lett zenét vagyok hajlandó hallgatni. Semmiféle rádióból ömlő populáris szennyre nem vagyok most kíváncsi. Értéket nekem!
Ezzel a lendülettel be is vetettem magam Youtube-ra. Kezdésként stílusosan Queen, majd Janis Joplin, két gramm Jimi Hendrix... Kis idő elteltével észleltem egy biztató videót, amit az oldal megjelenített az ajánlatok között; The Doors - Light my fire. Talán halványan felderengett tudatomban, hogy igen, ez az együttes is ahhoz a hangulatos korszakhoz tartozik, melyet én sosem élhettem meg, de azon a szép napon felidézni igyekeztem. Meghallgattam hát a számot, ezzel pedig egy új, jó eséllyel örök szerelem kezdődött.
Pé
ez kurvajó
csak elchillelődök tőle
a doorstól mindig folyékonnyá válok
és szép lassan
lefolyok
eL
folyékony állapotban készültek a számok is szerintem
Sokat gondolkoztam azon, mégis melyik számukat illesszem be ide, végül egy egész lejátszási lista mellett döntöttem.
Persze utánanéztem bandának és külön Jimnek is. Ilyen érdekes dolgokat találtam:
"Innen szerintem minden fontos részlet ismert: szövegíróként, zenészként, énekesként és költőként generációjának egyik kultikus alakjává vált, s az általa felmutatott példa keresletnövelő hatására marijuana- és kokain-dílerek százai cserélhették le a tervezettnél sokkal hamarabb Mustangjaikat és Chevroletjeiket egy-egy újabb évjáratra." - Csurtusék utaznak
Ezt olvasván határoztam el, hogy meglátogatom a Gyíkkirály sírját egy szép napon.
"A rock elsőosztályú istene, a Gyíkkirály, Mr. Mojo Risin, az (állítólag csodálatos) hatvanas évek egyik szimbóluma, a szabadszerelem-nemzedék megtestesülése – megannyi jelzős szerkezet, melyek mögött ott lapul ez a vékony, borzas, előszeretettel testrefeszülő bőrnacit és minimum visszataszítónak minősíthető derékszíjakat viselő srác, azokból a boldog békeidőkből, amikor előadás közben (minden különösebb kockázat nélkül) rá lehetett gyújtani akár a színpadon is, és senki nem ellenőrizte, hogy pontosan mit is tartalmaz az a cigaretta." - Konspirációs teóriák
Természetesen nem kedvelheti mindenki a Doors-t, de én újra és újra bele tudok szeretni a zenéjükbe. Egyszer meg is kérdezték tőlem, melyik együttest választanám, ha hátralévő életemben csak egyet hallgathatnék. Nos, a válaszom talán egyértelmű.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pulykakeselyu.blog.hu/api/trackback/id/tr806387779
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.