Emlékszem, öt éves koromban kijelentettem, hogy én soha nem fogok megtanulni olvasni. Ez akkoriban történt, amikor nővérem rá volt függve a Harry Potter sorozatra, késő éjjelig fent volt, csak úgy falta az oldalakat, pedig ő sem volt több nyolcnál. Ugyanez a varázslóvilág szerettette meg velem is a könyveket, alig néhány évvel később.
Persze anyáéknak hála mindig rengeteg könyvünk volt, és rokonoktól is gyakran kaptunk. Na persze, utóbbiaknak köszönhetjük a legrosszabbakat... Olvasatlanul lekaptak valami gyereknek valót a bolti polcról, ami persze általában baklövés volt. Már kiskoromban is dühítettek az olyan szájbarágós könyvek, mint mondjuk a Kiskamaszok akcióban, ami csak azért van még a szobám egyik zugában, mert Anyáék szerint még a fertelmes könyveket se égethetjük el. Hasonlóan értelmetlen még a Pál Péter és a Láthatatlan, ami azért is zavar, mert igazságtalan, hogy ilyen könyvek megjelenhetnek nyomtatásban, miközben például a legtehetségesebb zugírók alkotásai soha.
És akkor még nem említettem az olyan remekműveket, mint A boszorkányok nem csókolózhatnak!, vagy a könyv, amiben a főszereplő lány szerelmes akart lenni, ezért állandóan sóhajtozni kezdett egy srác láttán és elnevezte a pattanását. Vagy a kettő egy és ugyanaz?
Az ilyenek mellett egészen üdítő kedvenc volt mondjuk a Fiúk kizárva! sorozat vagy a Laura titkos társasága, amely még a blog névadását is segítette.
Azért manapság is könnyen belefutok egy-két failbe, például a Titkok című könyvön nem tudom, hogy rágtam át magam. Persze az én hibám, de nem tudtam, hogy Danielle Steel ilyen fárasztó. Húsz oldal után le akartam tenni, ötven után pedig áthajítani a szobán.
Kötelezőket, nagy klasszikusokat szinte sosem olvasok. Egy meg nem nevezett blogger éppen ellenkezőleg áll a dologhoz: ő úgy érzi, a "nagy" művekkel kell először foglalkozni. Nem kommenteltem a posztjához, hiszen szíve joga, döntsön hát így. Mégis, az első gondolatom az volt, kicsiszívem, mégis hol ütötted be ennyire a fejed? Valahol igaza van, ami fennmarad és híres lesz, az talán megérdemli, hogy előre kerüljön a listákon, hogy tényleg fontosnak titulálják. De ez kinek a véleménye? Nem lennék képes arra, hogy ahhoz nyúljak csak, amire rámondják, ez márpedig ÉRTÉK, hiszen én is el tudom dönteni, nekem annak számít-e.
Persze lehet, hogy már megint én vagyok túl makacs.
Persze anyáéknak hála mindig rengeteg könyvünk volt, és rokonoktól is gyakran kaptunk. Na persze, utóbbiaknak köszönhetjük a legrosszabbakat... Olvasatlanul lekaptak valami gyereknek valót a bolti polcról, ami persze általában baklövés volt. Már kiskoromban is dühítettek az olyan szájbarágós könyvek, mint mondjuk a Kiskamaszok akcióban, ami csak azért van még a szobám egyik zugában, mert Anyáék szerint még a fertelmes könyveket se égethetjük el. Hasonlóan értelmetlen még a Pál Péter és a Láthatatlan, ami azért is zavar, mert igazságtalan, hogy ilyen könyvek megjelenhetnek nyomtatásban, miközben például a legtehetségesebb zugírók alkotásai soha.
És akkor még nem említettem az olyan remekműveket, mint A boszorkányok nem csókolózhatnak!, vagy a könyv, amiben a főszereplő lány szerelmes akart lenni, ezért állandóan sóhajtozni kezdett egy srác láttán és elnevezte a pattanását. Vagy a kettő egy és ugyanaz?
Az ilyenek mellett egészen üdítő kedvenc volt mondjuk a Fiúk kizárva! sorozat vagy a Laura titkos társasága, amely még a blog névadását is segítette.
Azért manapság is könnyen belefutok egy-két failbe, például a Titkok című könyvön nem tudom, hogy rágtam át magam. Persze az én hibám, de nem tudtam, hogy Danielle Steel ilyen fárasztó. Húsz oldal után le akartam tenni, ötven után pedig áthajítani a szobán.
Kötelezőket, nagy klasszikusokat szinte sosem olvasok. Egy meg nem nevezett blogger éppen ellenkezőleg áll a dologhoz: ő úgy érzi, a "nagy" művekkel kell először foglalkozni. Nem kommenteltem a posztjához, hiszen szíve joga, döntsön hát így. Mégis, az első gondolatom az volt, kicsiszívem, mégis hol ütötted be ennyire a fejed? Valahol igaza van, ami fennmarad és híres lesz, az talán megérdemli, hogy előre kerüljön a listákon, hogy tényleg fontosnak titulálják. De ez kinek a véleménye? Nem lennék képes arra, hogy ahhoz nyúljak csak, amire rámondják, ez márpedig ÉRTÉK, hiszen én is el tudom dönteni, nekem annak számít-e.
Persze lehet, hogy már megint én vagyok túl makacs.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pulykakeselyu.blog.hu/api/trackback/id/tr226387745
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.