Tulajdonképpen elég ijedős vagyok. Nem nehéz rám hozni a frászt, ellenben a reakciómat nézni annál szórakoztatóbb: ugrok, visítok, reflexből ütök... Horrorfilmet csak akkor nézek, ha kényszerítenek, de például horrorjátékokról készült let's play-eknek önként és dalolva nekiállok.

S írott formában?
Az első könyv, ami komolyabban megijesztett, az Óvakodj a hóembertől! volt. Halványan rémlik, hogy a számomra akkor elviselhetetlen feszültség a kötet végén egy pillanat alatt feloszlott valamiféle humorosnak szánt csavarral, így kissé hiányoltam egy tisztességesebb befejezést.


Mivel kialakult egyfajta szokásom az elmúlt évben, aminek keretén belül LP-eken ijedeztem, így a buta kis fejem elvár egy bizonyos adag frightening stuffot időnként. Itt jön a képbe King bácsi.

Stephen King neve senki előtt nem ismeretlen, hallatára gyakran felkiált valaki, hogy "ponyva!", mintha erre akarná fogni, hogy nem mer nekiugrani egy-egy könyvének. De A szürke 50 árnyalata lehet sikeres meg népszerű, ott senki nem kiabálja, hogy ez kérlekalássan ponyva, ráadásul olyan, aminél igényesebb fanficeket találsz. Pedig választék van rendesen. Én a Cujo felét olvastam, egyszer megpróbálkoztam az Atlantisz gyermekeivel és a Rémkoppantókkal, nyáron kivégeztem a Ragyogást és a Duma Key-t, és most tartok a hihetetlenül kényelmetlen című Az felénél.



    Jé
    te szoktál félni ha egyedül vagy otthon?

    eL
    néha
    most Stephen Kinget olvasok, ami nem éppen megnyugtató

    Jé
    és egyedül is vagy?

    eL
    nem, akkor nem merném olvasni

King stílusát eredetiben még nem volt szerencsém olvasni, de a magyar fordítás is nagyon kifejező, hatásos és jellegzetes. Bár elgépeléseket gyakran (értsd: 5 alkalommal 800 oldal során) észrevettem az Azban, köhöm, köhöm, Európa kiadó, köhöm. Sőt, mostanában úgy érzem, szívesen belelesnék a fejébe. Persze csak kis időre, nem óhajtok megőrülni, de nagyon szeretném látni, hogyan áll össze egy-egy könyv az agyában, mint például az Az, ahol bizony sok az időben ugrálás, sőt. Tulajdonképpen két fő idősíkon játszódik a történet és hellyeah, it's fricking great.

Nagyon szeretem, amikor könyvek képesek erős érzelmi hatásokat kiváltani az emberből (szegény Azbeli kutyus megölésénél le akartam tépni valakinek az arcát), hiszen ez nehezebb, mint bármiféle jumpscare beiktatása egy filmbe vagy játékba. Nem munkaügyileg, inkább eszközügyileg. Amikor az audio és video a képedbe van tolva, nyilván reagálsz. Ellenben amikor nyugodtan ücsörögsz valahol, talán egyedül, talán este van, olvasol és egyszer csak azt veszed észre, hogy egy kellemetlen érzés kúszik fel és terjed szét a hátadon, a szíved elkezd hevesebben verni és nem bírod ki, hogy ne pillants hátra a vállad felett...

Furcsa könyvek ezek. Bizonyára az én hallucinációm, de ahogy olvastam a Ragyogást, mintha egyre nagyobbnak tűnt volna. Kis babonákat is sikerült már kialakítanom Stephen King irományaival kapcsolatban, például ha már kiolvastam, nem merem az éjjeli szekrényem tartani és olyan távol igyekszem őket elhelyezni a polcokon, amennyire csak lehet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.