Nem vagyok benne biztos, hogy jó döntés ezt az írást közzétennem, mert kissé olyan érzés, mintha a pucér lelkemet raknám ki ide, de hátha hasznos lehet valakinek. Mondhatni, fél éves progress eredménye.

Tétel: elüt egy busz.
Két lehetséges kimenetel van: túléled vagy nem.
Amennyiben túléled, újabb két lehetőség van: emlékszel a balesetre vagy nem.
Bármelyik is itt a válasz, megint két opció van: túlteszed magad rajta vagy nem.

Éppenséggel, szerintem nincs is más verzió, össze kell kapnod magad és folytatni. Hiszen mi mást tehetnél?

Mint tudjuk, az én verzióm így nézett ki: túlél, nem emlékszik, túltesz. Persze utóbbival akadtak gondok, amiket fél év alatt nagyrészt, baráti támogatással és sok gondolkozással sikerült leküzdenem.


Ne hidd, hogy segít, amikor nem tudsz felidézni egy balesetet. Kérdések gyötörnek: hogy történt? Valóban az én hibám volt? Miért nem vettem észre?
S logikusan, amelyik kérdésen a legtöbbet rugózol, az mutat rá a fő problémádra ezzel kapcsolatban. Nem tudom, milyen lenne, ha emlékeznék. Tulajdonképpen egy részem emlékszik, a tudatalattim raktárszobájában ott az egész eset, egy sápadt zöld fémszekrény felcímkézett fiókjában, takaros kis mappaként. De nincs hozzáférésem, ez a tehetetlenség pedig egészen dühítő volt eleinte.

Az én esetemben, az agyrophobia, az úton átkeléstől való félelem két elemre bontható; külsőre és belsőre. Mindkettőnek alapja és lényege a bizalom megrendülése.

Egyfelől a külvilágban, hiszen amikor kimész az utcára, óhatatlanul is bízol abban, hogy visszatérsz, márpedig ebbe más járókelőknek és autósoknak beleszólásuk lehet. Optimálisan eszedben se jut ilyesmi. Nekem a baleset utáni időkben, amikor újra végig kellett járnom a jól ismert útvonalakat, folyamatosan ilyen és ehhez hasonló gondolataim voltak. Vajon meg fog állni? Kikerül? Lát egyáltalán engem? 

A másik rész szokatlanabb és sokkal jobban fáj mind a megtapasztalása, mind a felismerése. Az emberek elől legalább időnként el tudunk bújni, na de magunk elől? Ha nem tudod, hogyan követhettél el egy majdnem végzetes hibát, mi akadályozna meg abban, hogy elkövesd újra?
Kegyetlen, amikor realizálod, hogy nem bízol magadban teljes mértékig. Úgymond nem bíznád rá az életedet saját magadra.

Emlékek hiányában kénytelen voltam mások véleményére hagyatkozni, miszerint az én hibám volt a baleset. Egyedül az enyém. Én mentem ki a busz elé. Senki nem kényszerített, nem lökött ki az útra.
Mégis mit gondolhattam? Hogy úgysem ütnek el?
Hogy tehettem ki magamat ekkora kockázatnak?


A hogyan tovább kérdésre egyetlen, keserű válasz van csupán: meg kell foltozni, újra kell építeni a magadba vetett bizalmat.
Ezt meglehetősen nehéznek találom. Hiszen nem állhatsz be önmagad elé, hogy aztán hátradőlj és várd, hogy elkapjon, igaz?

A barátaim és a családom rengeteget segítettek. Azon a bizonyos szerdán reggel nyolckor a főutca aszfaltján feküdtem egy kék busz előtt, délben pedig már a kórházi ágyamban fekve viccelődtem a szüleimmel. Persze gyógyszerek erősen közrejátszottak a nyugalmamban, anyáék pedig legalább tíz évvel idősebbnek tűntek, mint általában. Mégis, az, hogy szinte mindenki bátran poénkodott és poénkodik még most is az esettel, hatalmas megkönnyebbülés.

Egyszer felmerült bennem, hogy szakértőhöz fordulok a problémámmal, majd erről le is tettem. Ugyan az orvosok külön kategória, sok gondolatomról a legközelebbi barátaimnak se mernék vagy akarok beszámolni, így nem voltam benne biztos, hogy eléggé közreműködő tudnék lenni. Emellett mire megszületett volna bennem az elhatározás, addigra már letisztáztam magammal, magamban a problémáimat.

Hasonló balesetek után pedig ott a mentális mellékhatás: a halál mindig kísértő gondolata. Hol röpke gondolat formájában, gyakran rémítő fantáziaképként, esetleg apró, szinte észrevétlen változásokként a szokásokban vagy a személyiségben.

Végül reménykedhetsz abban, hogy hónapok elteltével minden, ami kellemetlen élményedről árulkodik, csak a szokatlanul hosszú ácsorgás lesz minden zebra előtt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.