...avagy miért nem írok könyvekről.

Újabb céltalan szösszenetem tárgya ezúttal a Ready Player One, aminek a címére, hála az Univerzumnak, nem vetették rá magukat a habzó szájú fordítók. Nem mintha bajom lenne velük. Neked sincs, igaz, Dér Jankó? Jack Frost öngyilkos lett a név hallatán, ebben biztos vagyok.

Tehát 2044-ben járunk, közeledve kicsiny planétánk életének végéhez, amikoris szinte minden ember egy online világban, az OASIS-ban keres menedéket mindennapi gondjai elől.
És itt jön ő, a hősünk... Egy 18 éves, sápadt, túlsúlyos, szemüveges nerd srác, aki megbolygatja az egész Földet azzal, hogy hosszú évek kutatómunkája után egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ennek a számítógépes utópiának a tulajdonosa legyen. Képbe kerülnek jók, rosszak, lesz harc, buli, gyilkosság, sejehuja, amit akarsz. Alapjáraton figyelemfelkeltő, de semmi különleges, ugye?


Ugorjunk ki egy pillanatra a könyvből és szemrevételezzük. Piros, hivalkodó borító, nagy, fehér, pixeles dizájnú betűkkel. Persze, hogy vonz, persze, hogy megnézed közelebbről. A hátlapon említik Gyalog galoppot, ez már egy pozitív apróság. Belelapozol, egész jónak tűnik a stílusa...



Igazság szerint jó könyv. Nekem legalább is tetszett, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy két napig a kezembe volt ragadva. És hidd el, nem kockáztatom az életemet német óra alatti olvasással akármiért. De kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ez a hirtelen kialakult rajongásom a könyv iránt nem az imádnivaló (HAH) főszereplő vagy frappáns jövőkép miatt alakult ki. Az utalások voltak a fontosak.

Az utalás, más művek, személyek, játékok rejtett vagy egyértelmű említése. Én ezt látom a könyv igazi különlegességének. No persze attól, odavágják egy papírra, hogy Douglas Adams, Stephen King, Terry Pratchett, Gaiman, Tolkien, Gyűrűk Ura, Vissza a jövőbe, Spielberg, Tarantino, Monty Python, Simpson család, Star Trek, Doctor Who, kviddics, Cowboy Bebop, attól még nem lesz sikeres. (És még csak egy töredékét említettem.) De Ernest Cline (tényleg úgy ejtem, mint a német "klein"-t?) ügyesen játszik ezekkel a nevekkel, fogalmakkal. Nincs is jobb módszer a kötődés elérésére, mint előzőleg megismert és megszeretett dolgokat felhasználni. Ha kedveled azt a személyt, aki a kedvenc zenéidet szereti, miért ne kedvelnéd azt a könyvet, ami szintén ezt teszi?


De bármennyire is menő egy olyan könyv, amiben virtuálisan Pángalaktikus Gégepukkasztót rendel a főszereplő egy buliban, ahol később még Cyndi Laupertől a Time After Time-ra is táncol egyet a levegőben, ez sem hibátlan. Őszintén szólva nem bántam volna, ha Wade meghal, mivel már-már meseszerűen játszotta ki a gonoszokat néhol. A könyv végét pedig egyáltalán nem éreztem. Túl gyors volt, túl könnyű, túl szép.

Klasszikus kockák és 80-as évek Amerikájának szerelmesei számára lehet igazán nagy élmény, viszont egy próbát bárkinek megérhet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.