Létünk szépsége abban rejlik, hogy egyetlen életünk van, de azt újra és újra kockára tesszük.
So deep, right?! 

Röviden szólva, április 24-én, alig több, mint egy héttel a 18. szülinapom előtt, reggel nyolckor elcsapott egy busz, amikor biciklivel siettem a gimibe.
Hosszabban? Nem emlékszem. Az agyam valószínűleg blokkolja a traumát, így gyakorlatilag azt sem tudnám megmondani, mit vettem fel azon a szép szerdán. Azt mesélték, nagy mázlim volt, mert a busz se ment gyorsan és rögtön fékezett, így csak meglökött, ráadásul két háziorvos is az utcán volt. Állítólag hason feküdtem, magamnál voltam és még beszéltem is. Szintén utólag tudtam meg, hogy egy kék Alba volános busszal kerültem közelebbi viszonyba, mint az egészséges.

Nekem csak annyi rémlik, hogy reggel melyik farmeromat akartam felvenni, talán még az is eszembe jutott, hogy felhasználom az egyik zöld hiányzásomat és otthon maradok. Majd haloványan rémlik, hogy fekszem valahol és arcokat látok magam körül. Röntgenben is voltam, sok zöldet láttam... Egy lepedőt vissza se akartam adni. Tetszett a színe.
Amikor tologatták az ágyamat és megint nyüzsögtek az emberek, bekapcsolt nálam az összezavarodott papagáj üzemmód és elkezdtem kérdezgetni, hogy milyen nap van, aztán hogy szerda van-e, végül, hogy ezt hányszor kérdeztem meg eddig. Volt egy zoknis verzió is: "Van rajtam zokni? Miért van rajtam zokni? Milyen zokni van rajtam?" Ez utóbbit azzal indokolnám, hogy logikus módon levetkőztettek, de alsónemű és, of course, zokni maradt rajtam, ezt pedig nem értettem abban a helyzetben. Meg valószínűleg nem is nagyon láttam a lábamnál tovább.


Nem mondanám halálközeli élménynek, lévén, hogy maga az élmény nincs is meg az emlékezetkiesés jóvoltából. De amikor a kórházi ágyamban feküdtem és a fejem felett lógó infúziót nézegettem, akkor volt időm elgondolkodni azon, hogy mégis milyen rohadtul olcsón megúsztam az esetet. Elvégre csak egy enyhe agyrázkódás, pukli a fejemen, kis amnézia és néhány súrlódás-zúzódás.
Ha a busz gyorsan megy, ha egy másik kocsi elé lök, ha rosszul esek... Igenis belegondolok. Volt rá esély, hogy fel se keljek többet, lebénuljak, komolyan sérüljön valami az agyamban, még jobb esetben is egy-két törés vagy belső vérzés becsússzon. Ehhez képest nagyon is jól jártam.

Ettől függetlenül nincsenek nagy elhatározásaim vagy fogadalmaim, nem térek meg és hasonlók. Persze a templomba majd benézek és ki kell derítenem, hogy a gyümölcsjoghurt működőképes-e kiflivel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.