Yaaay, itt a nyári szünet! Nem gondoltam volna, hogy valaha eljön az idei nyár. A tavalyit zenés poszttal nyitottam, idén is hasonló témában pötyögnék.
Az urban:eve blogon is előkerült a dolog, sőt, egy egész mixtape köszönti a jó időt. Bevallom derekasan, én nem hallgattam meg. Jelen pillanatban Nirvana album szól nálam és ránézésre nekem amúgy is erőltetetten summer szagúak az összeválogatott számok. Ellenben a bevezető tetszik.

How cool is BatmanDalí? Nyáriasabb képet akartam ide amúgy.

A nyári zenék tényleg különlegesek, de nem te választod meg őket. Szerintem a spontánság, ahogyan összeolvadnak a nyári életérzéssel is ennek a különlegességnek a része.
Persze ez csak az én véleményem.

Így hát az idei nyár zenéi sincsenek még meg számomra, viszont a tavalyiakat most is boldogan meghallgatom. A legdurvább mínuszokban sem okoztak csalódást, ha télen elindítottam őket és behunytam a szemem, újra éreztem a forró nyári napot a bőrömön, ahogy fülhallgatóval és napszemüveggel felszerelkezve, ritmusra lépdelek a buszmegálló felé.

A Take Me Out volt a 2012-es summer number one-ja, de a Shake It Out is hasonlóan fontos volt Florence + The Machine előadásában, no meg a Green Day Holiday-e. 

Kreatívabbat is lehetne várni a cím alapján, de most a The Doors nevű, legendás együttesről írnék.

60-as évek Amerikája. Hippi mozgalmak, drogok és pszichedelikus rock. Ezekben az időkben élte fénykorát a banda, mielőtt Jim Morrison, az ikonikus frontember csatlakozott volna a 27-esek klubjához.
Nem óhajtom bemásolni Wiki barátnénk anyagát, inkább elregélem az érdektelen, személyes részt.



Freddy Mercury születésének (vagy halálának?) egyik évfordulóján történt, hogy megszületett bennem az elhatározás: ezen a napon én márpedig csak jó, néhány évtizeddel ezelőtt született és ismertté lett zenét vagyok hajlandó hallgatni. Semmiféle rádióból ömlő populáris szennyre nem vagyok most kíváncsi. Értéket nekem!
Ezzel a lendülettel be is vetettem magam Youtube-ra. Kezdésként stílusosan Queen, majd Janis Joplin, két gramm Jimi Hendrix... Kis idő elteltével észleltem egy biztató videót, amit az oldal megjelenített az ajánlatok között; The Doors - Light my fire. Talán halványan felderengett tudatomban, hogy igen, ez az együttes is ahhoz a hangulatos korszakhoz tartozik, melyet én sosem élhettem meg, de azon a szép napon felidézni igyekeztem. Meghallgattam hát a számot, ezzel pedig egy új, jó eséllyel örök szerelem kezdődött.

     Pé
     ez kurvajó
     csak elchillelődök tőle
     a doorstól mindig folyékonnyá válok
     és szép lassan
     lefolyok

     eL
     folyékony állapotban készültek a számok is szerintem


Sokat gondolkoztam azon, mégis melyik számukat illesszem be ide, végül egy egész lejátszási lista mellett döntöttem.
Persze utánanéztem bandának és külön Jimnek is. Ilyen érdekes dolgokat találtam:

"Innen szerintem minden fontos részlet ismert: szövegíróként, zenészként, énekesként és költőként generációjának egyik kultikus alakjává vált, s az általa felmutatott példa keresletnövelő hatására marijuana- és kokain-dílerek százai cserélhették le a tervezettnél sokkal hamarabb Mustangjaikat és Chevroletjeiket egy-egy újabb évjáratra." - Csurtusék utaznak
Ezt olvasván határoztam el, hogy meglátogatom a Gyíkkirály sírját egy szép napon.

"A rock elsőosztályú istene, a Gyíkkirály, Mr. Mojo Risin, az (állítólag csodálatos) hatvanas évek egyik szimbóluma, a szabadszerelem-nemzedék megtestesülése – megannyi jelzős szerkezet, melyek mögött ott lapul ez a vékony, borzas, előszeretettel testrefeszülő bőrnacit és minimum visszataszítónak minősíthető derékszíjakat viselő srác, azokból a boldog békeidőkből, amikor előadás közben (minden különösebb kockázat nélkül) rá lehetett gyújtani akár a színpadon is, és senki nem ellenőrizte, hogy pontosan mit is tartalmaz az a cigaretta." - Konspirációs teóriák


Természetesen nem kedvelheti mindenki a Doors-t, de én újra és újra bele tudok szeretni a zenéjükbe. Egyszer meg is kérdezték tőlem, melyik együttest választanám, ha hátralévő életemben csak egyet hallgathatnék. Nos, a válaszom talán egyértelmű.

Ká
nna, ilyen amikor cseszteted az írásaidat a blogon

eL
nem, mert te egy életcélról mondasz le ilyenykor
az ilyeny egy beszélgetést témájának időszakának elfordulási arányát jelzi sinus függvész hármas szintű transzformációjával egy 4 síkú koordináta rendszerben.
a függvészt nem magyarázom el, úgyse értenéd.

Ká
asdfghjkléáű
ASDFGHJKLÉÁŰ
páé--
miért
--


eL
maradok helyett magadok
mkay
milyen volt a spanyol?

Ká
semmibaj
lassan nyelvvizsgálhatok eLipszilonból

eL
:'D

Ká
látod? nylevvizsgázhatok
mondtam én
asdfghjkléáű
JÓ VOLT A SPANYOL
KÖSZÖNÖM KÉRDÉSED

eL
:'DDDDDDdfú

Ká
MEDDIG IS VAGY FERTŐZŐ?

eL
ALLLWAYS
AND FOREVER

Ká
GOOD TO KNOW
--

*Vé mutatott egy cuki képet magáról.*

eL
hl
űőpá
cuki :3

Vé
hl űőpá? :D

eL
azzal fejeztem mi, mennyire tetszett a kép

Vé
:D

eL
ősi klingon nyelvjárásban

Vé
mint Ká asdfghjkléáű-ja?

eL
yeah

Vé
oké xD

eL
az észak-keleti klingon
--

Zé
te jutottál eszembe :D
http://i.imgur.com/BLWEUtz.jpg
de még mindig vicces
bár Vé talán jobban irtózik tőlük

eL
Vé jobban
de ez nagyon kedves volt tőled
felírom a nekem mondott kedvességek listájára

Zé
ebbena percben megkapta ő is

eL
közvetlenül az alá, hogy Michael Jacksonhoz hasonlítottak

Zé
de nem én.

eL
nem, valaki mást
más*
semmi gond

Zé
elnézem

eL
nem neked szólt, a bennem élő grammarnazinak

Zé
I see

- Mégis mi volt ez a bámulás?
- Ez kérlek nem bámulás volt. Ha te ezt annak gondolod, akkor téged még nem bámultak.
- Mert téged már igen?
- Vannak ilyen mazochisták.

Avagy Kamisama Hajimemashita - hát nem gyönyörű cím? Az általam annyira megszeretett manga 2008-ban indult, már anime is készült belőle.

Enyhe, nyári este van a kisvárosban. Tücsök ciripel, az utcalámpák homályosan világítanak, nincs mozgás.
Illetve mégis, egy ember mozdul a cseresznyefák árnyékában. Előrelép, fényes lakkcipője kivillan fekete nadrágjából, s öltönyét igazítja, miközben eléri a zöld kerítés kapuját. Egy pillanatra megáll, körülnéz, amint pedig látja, hogy tiszta a levegő, nagy lendülettel lenyomja és kilincset, és már lép is...
Hoppá. Az ajtó nem enged. Az úr egy pillanatra elbizonytalanodik, majd megint megpróbál bejutni. Újabb kudarc. Hátralép, tanácstalanul körülnéz. Láthatóan azon gondolkodik, most mitévő legyen.

Ekkor egy másik alak érkezik a ház elé fütyörészve. Idősebb férfi, finom úriembernek tűnik, ám fehér kesztyűjén vörös foltok éktelenkednek, s mintha bal kezében kés villanna. Mikor is odaér a kapu előtt tűnődő emberhez, keménykalapját megemelve ráköszön.


- Üdvözletem ezen a szép éjszakán, fiatalember! Hogy s mint?
- Jó estét önnek is, uram - válaszol biccentve a megszólított. - Becses nevem Alfonz. Jelen pillanatban helyzetem nem mondható éppen rózsásnak. Nézze csak: nem tudok betörni!
- Jómagam Vincent vagyok - mutatkozik be illedelmesen. - No ne mondja, ez mégis hogy fordulhatott elő? Elfelejtette bejelenteni az időpontot talán?
- Nem, több alkalommal is jeleztem, hogy én itt, ezen a napon magánlaksértést óhajtok elkövetni, valamint igényt tartok a család Zsolnay porcelánkészletére.
- Akkor ez valóban problémás eset. - dörgöli meg foltos kesztyűs kezével homlokát Vincent. - Kénytelen visszajönni egy másik napon.
- Valóban úgy tűnik - sóhajt nagyot Alfonz. - Maga is dolgozott az éjjel?
- Oh igen, ami az illeti, ráadásul meglehetősen kellemesen töltöttem időmet - mosolyog hamiskásan az idősebb úr. - Tudja, én gyilkos vagyok. Főként nőket ölök, s ma igen egy kedves hölggyel akadtam össze.
- Tényleg jól hangzik... - pillant a betörő a szomorkás vágyakozással a másik férfi késére. - Lehet, hogy pályát kellene váltanom, nagyon vonz a gyilkolás művészete. De sajnos a szüleim ragaszkodnak hozzá, hogy folytassam a családi vállalkozást.
- Hobbiként még űzheti időnként, nemde? Persze, csak ha belefér az idejébe - ajánlja Vincent.
- Nos, esetleg. Sajnos így is elfoglalt ember vagyok... De szándékomban áll időt szakítani rá egyszer. Most távozom. A viszontlátásra! - int Alfonz, már fordul is, majd eltűnik a fák árnyai között.

Vincent marad még pár percig - élvezi az éjjel hangjait, színeit. Visszagondol áldozata sikoltására, s megborzong, majd a betörő után pillant. Végül fütyörészve indul az ellentétes irányba.
Kellemes éjjel, kellemes ugyancsak.

Traumának neveztem el a plüssmacit, amit behozattam apával a kórházba. :3 Most Traumacival együtt igyekszünk összeszedni néhány buszos balesetemet érintő poént, szóviccet, et cetera, ami eddig termelődött.

Kezdjük az sms-ekkel, úgy, ahogy azok elküldésre kerültek:
"Vigyazz ma az utakon vadak a buszok. Udv a kórházból"
"Persze minden csodas csiripelnek a madarak es egy infuzio log ki a karombol"
"Csokollak dragaim, minden rendben csak ugy erzem magam mint akit elcsapott egy busz :3"

24 órán keresztül nem ehettem, Jé így reagált: "Aztan jol megragd nekem a fényt :D"

Facebookot is betámadtuk...

Tékasztorik -> Ká -> én -> Facebook -> nagy siker

-
Ha már baleseteknél járunk... köszöntsük mind Flynnt a családban! Vagy inkább Családban, mivel maffiánk van. Volt is egy ily' szép keresőkifejezés a héten: "latin maffia fail" - remélem megtalálta az illető, amiért indult.

Létünk szépsége abban rejlik, hogy egyetlen életünk van, de azt újra és újra kockára tesszük.
So deep, right?! 

Röviden szólva, április 24-én, alig több, mint egy héttel a 18. szülinapom előtt, reggel nyolckor elcsapott egy busz, amikor biciklivel siettem a gimibe.
Hosszabban? Nem emlékszem. Az agyam valószínűleg blokkolja a traumát, így gyakorlatilag azt sem tudnám megmondani, mit vettem fel azon a szép szerdán. Azt mesélték, nagy mázlim volt, mert a busz se ment gyorsan és rögtön fékezett, így csak meglökött, ráadásul két háziorvos is az utcán volt. Állítólag hason feküdtem, magamnál voltam és még beszéltem is. Szintén utólag tudtam meg, hogy egy kék Alba volános busszal kerültem közelebbi viszonyba, mint az egészséges.

Nekem csak annyi rémlik, hogy reggel melyik farmeromat akartam felvenni, talán még az is eszembe jutott, hogy felhasználom az egyik zöld hiányzásomat és otthon maradok. Majd haloványan rémlik, hogy fekszem valahol és arcokat látok magam körül. Röntgenben is voltam, sok zöldet láttam... Egy lepedőt vissza se akartam adni. Tetszett a színe.
Amikor tologatták az ágyamat és megint nyüzsögtek az emberek, bekapcsolt nálam az összezavarodott papagáj üzemmód és elkezdtem kérdezgetni, hogy milyen nap van, aztán hogy szerda van-e, végül, hogy ezt hányszor kérdeztem meg eddig. Volt egy zoknis verzió is: "Van rajtam zokni? Miért van rajtam zokni? Milyen zokni van rajtam?" Ez utóbbit azzal indokolnám, hogy logikus módon levetkőztettek, de alsónemű és, of course, zokni maradt rajtam, ezt pedig nem értettem abban a helyzetben. Meg valószínűleg nem is nagyon láttam a lábamnál tovább.


Nem mondanám halálközeli élménynek, lévén, hogy maga az élmény nincs is meg az emlékezetkiesés jóvoltából. De amikor a kórházi ágyamban feküdtem és a fejem felett lógó infúziót nézegettem, akkor volt időm elgondolkodni azon, hogy mégis milyen rohadtul olcsón megúsztam az esetet. Elvégre csak egy enyhe agyrázkódás, pukli a fejemen, kis amnézia és néhány súrlódás-zúzódás.
Ha a busz gyorsan megy, ha egy másik kocsi elé lök, ha rosszul esek... Igenis belegondolok. Volt rá esély, hogy fel se keljek többet, lebénuljak, komolyan sérüljön valami az agyamban, még jobb esetben is egy-két törés vagy belső vérzés becsússzon. Ehhez képest nagyon is jól jártam.

Ettől függetlenül nincsenek nagy elhatározásaim vagy fogadalmaim, nem térek meg és hasonlók. Persze a templomba majd benézek és ki kell derítenem, hogy a gyümölcsjoghurt működőképes-e kiflivel.

...avagy miért nem írok könyvekről.

Újabb céltalan szösszenetem tárgya ezúttal a Ready Player One, aminek a címére, hála az Univerzumnak, nem vetették rá magukat a habzó szájú fordítók. Nem mintha bajom lenne velük. Neked sincs, igaz, Dér Jankó? Jack Frost öngyilkos lett a név hallatán, ebben biztos vagyok.

Tehát 2044-ben járunk, közeledve kicsiny planétánk életének végéhez, amikoris szinte minden ember egy online világban, az OASIS-ban keres menedéket mindennapi gondjai elől.
És itt jön ő, a hősünk... Egy 18 éves, sápadt, túlsúlyos, szemüveges nerd srác, aki megbolygatja az egész Földet azzal, hogy hosszú évek kutatómunkája után egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ennek a számítógépes utópiának a tulajdonosa legyen. Képbe kerülnek jók, rosszak, lesz harc, buli, gyilkosság, sejehuja, amit akarsz. Alapjáraton figyelemfelkeltő, de semmi különleges, ugye?


Ugorjunk ki egy pillanatra a könyvből és szemrevételezzük. Piros, hivalkodó borító, nagy, fehér, pixeles dizájnú betűkkel. Persze, hogy vonz, persze, hogy megnézed közelebbről. A hátlapon említik Gyalog galoppot, ez már egy pozitív apróság. Belelapozol, egész jónak tűnik a stílusa...



Igazság szerint jó könyv. Nekem legalább is tetszett, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy két napig a kezembe volt ragadva. És hidd el, nem kockáztatom az életemet német óra alatti olvasással akármiért. De kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ez a hirtelen kialakult rajongásom a könyv iránt nem az imádnivaló (HAH) főszereplő vagy frappáns jövőkép miatt alakult ki. Az utalások voltak a fontosak.

Az utalás, más művek, személyek, játékok rejtett vagy egyértelmű említése. Én ezt látom a könyv igazi különlegességének. No persze attól, odavágják egy papírra, hogy Douglas Adams, Stephen King, Terry Pratchett, Gaiman, Tolkien, Gyűrűk Ura, Vissza a jövőbe, Spielberg, Tarantino, Monty Python, Simpson család, Star Trek, Doctor Who, kviddics, Cowboy Bebop, attól még nem lesz sikeres. (És még csak egy töredékét említettem.) De Ernest Cline (tényleg úgy ejtem, mint a német "klein"-t?) ügyesen játszik ezekkel a nevekkel, fogalmakkal. Nincs is jobb módszer a kötődés elérésére, mint előzőleg megismert és megszeretett dolgokat felhasználni. Ha kedveled azt a személyt, aki a kedvenc zenéidet szereti, miért ne kedvelnéd azt a könyvet, ami szintén ezt teszi?


De bármennyire is menő egy olyan könyv, amiben virtuálisan Pángalaktikus Gégepukkasztót rendel a főszereplő egy buliban, ahol később még Cyndi Laupertől a Time After Time-ra is táncol egyet a levegőben, ez sem hibátlan. Őszintén szólva nem bántam volna, ha Wade meghal, mivel már-már meseszerűen játszotta ki a gonoszokat néhol. A könyv végét pedig egyáltalán nem éreztem. Túl gyors volt, túl könnyű, túl szép.

Klasszikus kockák és 80-as évek Amerikájának szerelmesei számára lehet igazán nagy élmény, viszont egy próbát bárkinek megérhet.